Kákonyi Júlia írása munkáimról:
Szemlélődés „zöldben”
A rajzolás, festés, szobrászat valaha mágikus cselekmény volt, az élet és a mindennapok szerves része, szorosan összefüggött a hitélettel, a használati eszközök díszítésével. Az idők folyamán sokat változott, önálló művészeti ágak fejlődtek ki, de ma sem kevésbé fontos az épített környezet, a tárgyak, alkotások, mondanivalója, esztétikája. A képalkotás mindig tükröt tart a világnak. Először jelekkel üzent, később egyre tökéletesebben ábrázolta a környező valóságot. Nagy felfedezés volt, a síkfelületen érzékeltetni a teret, a fény-árnyék segítségével a plaszticitást. Mennyiféle irányzat volt már, az őskortól a modernekig! Azt is vélhetnénk, hogy már mindent megfestettek eleink. De mindig voltak és vannak művészek, akik elindulnak, újra felfedezik, átfogalmazzák a „régi” témákat. Ezt teszi Páthi Diána is, amikor gondolatait, érzéseit, tájképi motívumok segítségével jeleníti meg.
A dobogókői Manréza Galériában találkoztam először Páthi Diána alkotásaival.
Már akkor felfigyeltem tehetségére, lényeglátó, tiszta, ábrázolásmódjára. Nagy örömmel néztem végig az itt szereplő új anyagát is. Első pillanatban, magával ragadó volt a zöld szín árnyalatainak csodálatos gazdagsága. Csupa tájkép. Nehéz téma, a sok előkép miatt.
Az itt felsorakozó munkáiban, a koraiak még a klasszikus tájfestészet hatásait mutatják, bár szépen, nagyvonalúan stilizáltak. Majd később mindinkább elvvontabbá válnak, minden fölösleg eltűnik, csak az eszenciája marad a látványnak, anélkül, hogy a jellegét elvesztené.
Páthi Diána festői világa a jelen anyagban, a föld elemhez rendelt színekből áll, ezek a sárga, barna, a zöld árnyalatai és az őszt jelölő vörösek. Elénk tárul, ahogyan ő látja, egy-egy pillanatra megállítva, a mindig változó világot.
Megállok, szemlélem a tájat. Egy-két fa, dombhátak lankás íve. A horizont gyakran a kép felső harmadában. Néha látunk kicsit az égből, néha nem. Tekintetünk lefelé irányul, a földre fókuszál. Első olvasatban, igen aktuális ez a téma, mert a természetet ma védeni kell, a Föld globális veszélyben van. Erre konkrét utalást találunk az „Outlet” című képen, ahol egy valóságos helyszínt örökít meg, ami a jövőben el fog tűnni, köszönhetően az ember mérhetetlen terjeszkedésének és természet pusztításának. Tovább nézve a képeket felismerhetjük, hogy a megjelenő látvány mélyebb tartalmakat hordoz, többről szól, mint egy táj egyszerű lefestéséről. A föld, mint minőség jelenik meg, ami előbb létezett a teremtésben, mint az ember. A földből „vétettünk és oda porlunk vissza. Ebből gyökerezik a Föld tisztelete, a régiek Földanya kultusza. A föld női princípium, mellyel szoros kapcsolatban vagyunk, megtart, befogad és táplál minket.
A tájban gyakran megjelenik az út, a dombok közt, hol látható, majd eltűnik, nem tudjuk hová, merre vezet. Szép szimbolikája ez a földi életutunknak. Hosszabban időzve egy-egy kép előtt, hagyva, hogy hasson rám, már szinte a „zöldben” vagyok, megérint az atmoszféra, belehúz a tájba, már én járok az úton. Előhívja a már átélt élményeket.
Azért gondolhatom, érzékelhetem mindezt, mert a kevés eszköz, mellyel dolgozik a művész, szabadon hagy engem, nem erőltet rám semmit, ha engedem a kép szemlélése meditációvá válhat. A „középpontban” megtapasztalható csend harmonizál, kiegyensúlyozottá tesz, megbékéltet önmagammal és a világgal. Egy műalkotás aligha adhat ennél többet a nézőnek.
A föld, mint matéria is megjelenik a képeken, mert Páthi Diána egy különleges homokkal kevert alapozót használ, ami érdessé teszi a felületet, vibrálóvá a színeket.
A képanyag egységes, színvonalas és szép. Talán korszerűtlen ez a jelző, hogy „szép” de vállalom. Annál is inkább, mert ezt a szépséget, teljesen mai, friss szemmel, lendületes ecsetkezeléssel, és mindemellett komoly gondolati tartalommal éri el a művész.
Kiemelném a „Sodrás” című képet, a hagyományosok közül, mert szépen komponált, erőteljes kisugárzású. Az „Áttetsző” ugyan méretben kisebb, de hordozza az összes erényeket,
a legérettebb, a legkevesebbel legtöbbet mondó. Végül a nekem igen tetsző „Őszsziget”, az izzó vörösökkel, az „amint fent, úgy lent” kompozíciójával, ahol a föld, fa, hullott levél és az ég, belső fénnyel világít.
A fát gyümölcséről ismerni meg, a művészt alkotásairól. Egy ígéretes út elején jár Páthi Diána, ízig-vérig festői tehetséggel megáldva, szakmailag felkészülve. A művész útja mindig rögös út, ehhez kívánok rendületlen hitet, kitartó munkálkodást.
Kákonyi Júlia